2012. július 23., hétfő

Filmajánló - Lullaby for Pi (Altató Pínek)

 Megpróbáltam volna ráfogni erre a posztra is, hogy asszociációs, de egyetlen olyan könyvet sem tudtam előásni a fejemből, aminek bármi köze is lehetne ehhez a poszthoz, szóval ez most csak egy sima filmajánló. Nincs mentségem rá, maximum annyi, hogy erről a filmről még úgysem hallottatok.:)

A feleségét még mindig gyászoló zenész, Sam az estéit egy hotel szobában tölti, egy olyan telefonhívásra várva, amiről tudja, hogy sosem fog megérkezni. Egyik nap azonban egy ismeretlen lány hirtelen beront a szobába, és beszalad a fürdőszobába. Mire Sam  feleszmél, a lány be is költözött a fürdőszobájába. A neve Pi. Elkezdenek beszélgetni, az ajtón keresztül, mivel Pi nem hajlandó kinyitni...


Ez is csak egy romantikus film, de végre egy kicsit különbözik a szokásos sémáktól, talán azért, mert francia-kanadai koprodukció, és nem amerikai film (ennek ellenére angolul beszélnek benne). A sztorit is élveztem, a színészek is jók voltak (az a kalap <3), olyan művészesen bolondosak, ritkán kiszámítható reakciókkal.   De a legjobban a hangulat tetszett, amit a zene alapozott meg. Jazzes-bluesos dallamok dominálnak főként a filmben, és ettől kicsit "füstös" hangulata lesz az egésznek, rögtön beszippantott. De aki nem bírja ezt a zenei műfajt (feltételezem, hogy ez az olvasók 99,9%-át jelenti :P), a sztori miatt annak is érdemes adnia egy esélyt.
A rossz hír, hogy csak angolul érhető el, magyar feliratról nem tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése