Szeretem, amikor bejönnek a megérzéseim! Ezzel kapcsolatban pedig nagyon jó előérzetem volt.Nastya élete a zongora volt, egészen 15 éves koráig minden napját ezzel töltötte. Aztán történt valami, és az a lány örökre eltűnt. 3 és fél évvel később Nastya új helyen próbálja folytatni az életét, új névvel, személyiséggel, külsővel. És beszéd nélkül. Több, mint egy éve nem szólt egy szót se, csak annyit kommunikál cetliken bárkivel, amennyit feltétlenül muszáj. Az új iskolától is csak annyit vár, hogy mindenki hagyja őt békén, és akkor nem lesz elviselhetetlen az élete, legalábbis nem jobban, mint amennyire már így is az...
Josh Bennettet mintha valami láthatatlan erő venné körül, senki nem mer közelíteni hozzá, ha mond valami, senki nem vitatkozik vele. A fiú csak túl akar lenni a még visszalévő középiskolai évén, aztán a garázsában fog építeni egyfolytában. Családja nincs, teljesen egyedül él, és nem is akar senkit maga körül. Aztán egy éjjel a furcsa, néma lány a suliból feltűnik a garázs ajtajában, láthatóan el van veszve...
Hú, de nehéz erről spoilerek nélkül írni bármit is. Pedig micsoda regény! És az elején még nem is szerettem.
Az első 150 oldalon tényleg egy szó sem hagyja el Nastya száját, és ez elég idegesítővé válik, elég hamar. Viszont azt megtudjuk, hogy a lány az egész életét felesleges szenvedésnek tartja, egyetlen célja, hogy bosszút álljon valakin. Aztán ahogy a két főhősnek végre lesznek közös jeleneteik, úgy enged fel a hangulat, és válik kicsit napfényesebbé. Kicsit. Alapvetően nem egy vidám regény, ahhoz lelkileg túlzottan sérültek a szereplők. De a depresszívtől is messze van, jó néhány olyan jelenet volt, ahol hangosan felnevettem (ekkor már tudtam, hogy ezt a sztorit nagyon fogom szeretni).
Amikor Josh és Nastya a garázsban beszélget, azok a jelenetek igazán jók, érezni, ahogy lassan néhány dolog helyre áll bennük, de közben még mindig rengeteg a kár, és talán egy egész élet is kevés ahhoz, hogy teljesen begyógyuljanak a lelki sebek. Főleg, ha valaki nem is akar helyrejönni.
Ez a a főszereplőkkel valami gáz van, de egymásba szeretnek vonal kezd előre törni, és ahogy egyre több ilyet olvasok, úgy egyre inkább tartok tőle, hogy csak a divatot akarja követni a szerző, de az a mélység, ami egy ilyen könyvhöz szükséges, az teljesen hiányzik. Itt szerencsére nem, teljesen hihető,hogy miért úgy reagálnak és éreznek úgy a szereplők, ahogy.
Bár nálunk ez a regény szinte teljesen ismeretlen, velem legalábbis még nem jött szembe, de a Pushing the Limits rajongói imádnák ezt is. Szóval hajrá, és fel ne adjátok, mielőtt Nastya beszélni kezd! Utána meg már úgysem tudjátok letenni.
Nyelvezet:3/5 Van benne néhány érdekesebb szó, de ezek nélkül is könnyen érthető.
