2012. október 31., szerda

Sarah Mason: Partiszezon

Megint csak egy gyors firkálásra érek rá (imádom az egyetemet, de alig van szabadidőm mellette), de ezt a könyvet pár mondattal le is lehet rendezni.

Eleinte nagyon rosszponyva érzésem volt, de az első 20-30 oldal után rájöttem, hogy nem is rossz ez, csak tudni kell a helyén kezelni. Mert chic-lit regényként teljesen rendben van, sőt a helyszín miatt még jobb is, mint egy átlagos kategóriabeli könyv. Az angliai kastélyok mindig is a gyengéim voltak, imádom az angol vidék hangulatát, úgyhogy innét kezdve nálam nagyon nehéz lett volna elrontani.

A szereplők a műfajban megszokott klisék, de nem idegesítőek (néhány kivétellel), a sztorinak volt egy olyan szála, amit nem láttam kilométerekkel előre, úgyhogy ez is rendben. A stílusba viszont muszáj belekötnöm, miért akarnak az írók mindig jobbnak tűnni, mint amilyenek? Néha megpróbált okos mondatokat becsempészni az írónő, de ezeknek mindig akkora marhaság lett a vége, hogy legszívesebben kijegyzeteltem volna! De nem tettem! Büszke is vagyok magamra, hogy kibírtam! :D

Összességében ez egy átlagos romantikus limonádé, nem több, nem kevesebb. A dögfáradt állapotomhoz éppen megfelelt! (Azért még egyszer semmiképp nem olvasnám el.:D)

Maxim Kiadó nyereményjáték

 Kicsit megkésve ugyan, de azért én is beszámolok a Maxim Kiadó nyereményjátékáról, ahol egy wellness hétvégét lehet nyerni.

A Maxim Könyvkiadó regényeivel ugyanis most minden kedves vásárlónk esélyes lehet megnyerni a kisorsolásra kerülő hat darab, kétéjszakás wellness hétvége egyikét két fő részére, félpanziós ellátással az egyedülálló környezetben fekvő négycsillagos Hotel Corvus Aquába, Gyopárosfürdőre.
 
Ha megvásárolják a Dream válogatás vagy a HiStory válogatás legalább egy kötetét (Angyalsors, Angyalfény, Álmok bandája, Árnyalatnyi remény, Galambok őrizői, Gyönyörű sorscsapás - kemény- vagy puhatáblás kivitel, Kezünkben a jövőnk, Ragyogás vagy Vajon létezik szerelem első látásra?), már nincs más dolguk, mint elolvasni és elfogadni a nyereményjáték szabályzatát és regisztrálni a vásárlást igazoló blokk vagy számla sorszámával, amelyet Facebook oldalunkon a Wellness Nyereményjáték gombra, vagy az alábbi linkre kattintva tehetnek meg (ha még nem rajongói az oldalnak, akkor először lájkolni kell az oldalt): http://www.facebook.com/DreamValogatas/app_190322544333196 

2012. október 30., kedd

Tera Lynn Childs: Hableányok kíméljenek!

 Ez a regény kapott hideget és meleget is itthon bőven, bár mikor kivettem a könyvtárból, akkor még csak a pozitív vélemények jutottak el hozzám. Aztán mikor olvasás előtt rosszat is hallottam róla bőven, akkor megfordult a fejemben, hogy repül vissza olvasatlanul a könyvtárba, mostanában úgysem tudnak lekötni a YA fantasy-k. De nem így alakult...

 Lily végzős gimnazista és részidős hableány. Már csak néhány hete van a 18-dik szülinapjáig, és ha addig nem találja meg lelki társát, akkor elveszíti a trónt (mert hogy ő nem egy átlagos sellő, hanem hercegnő). De szerencsére, ő már rég tudja, hogy kivel akarja tölteni az életét, csak eddig nem volt bátorsága kezdeményezni, de majd a végzős bálon! Azonban az idegsítő szomszéd srác, Quince, akinek úgy tűnik egyetlen célja az, hogy megkeserítse Lily életét, hirtelen felajánlja a segítségét hősnőnknek a kiszemelt elcsábításához. De persze semmi nem a tervek szerint alakul...

Elég negatív hozzáállással kezdtem neki ennek a darabnak, a már említett okok miatt. Azt már az elején le kell szögeznem, hogy a könyv célközönsége a 12-13 éves lányok, így mindenki ennek tudatában vágjon bele. Azonban ha ezen valaki felül tud emelkedni, akkor egy aranyos, habkönnyű regényt talál a lapokon. Itt a zh hét közepén ez számomra tökéletes volt, teljesen kikapcsolt, amikor végre elszakadhattam a tanulástól.

Quince-t nagyon bírtam, Lily ugyan nem a legeléseszűbb hal a tengerben, de az ő vaksága a sztorit szolgálta, így ezt is el tudtam nézni. A többi szereplő abszolút felejthető, a sztorit az első 20 oldalból ki lehet találni, és vannak benne igen nagy hülyeségek, mindezzel együtt én élveztem az olvasást. Valahogy van egy olyan aranyos stílusa az írónőnek, ami meg tudott fogni magának, és a humor is ott volt!

Egy esős délutánra, mikor az emberlánya már jól elfáradt, és nincs kedve semmihez, ami az agytekervények működését igényelné, na, akkorra remek választás (ha nem zavar, hogy a szereplők 17 éves koruk ellenére 14 évesként viselkednek)! :)

2012. október 5., péntek

Jön, jön, jön!

Most láttam a molyon, hogy érkezik egy újabb fantasy a Fumax kiadó jóvoltából, és egy részletet is felpakoltak belőle (mindjárt linkelem). Elolvasva azt a pár oldalt, lelki szemeim előtt a következő szavak jelentek meg: Mikor olvashatom????
Teljesen olyan érzés kerített hatalmába ezen a pár oldalon, mint anno az Éjangyal trilógiánál (alias egyik kedvenc fantasym).


Trónbitorlók (Riyria krónikák 1)



Végeztek a királlyal. Kerestek két bűnbakot. Rosszul választottak.
Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek…