Tavaly olvastam az Éjangyal trilógiát (imádtam), és azzal együtt még ezt kezdte el kiadni a Könyvmoly, ráadásul ezt is agyon dícsérik, szóval úgy gondoltam, ez lesz a nyár nagy dobása könyves téren nálam. Hát nem ez lett.Az egész trilógiát egyben olvastam, a kezdésre már nem is igazán emlékszem, szóval megint a kiadótól nyúlom le az ismertetőt:
Kilencujjú Logennek, a hírhedt barbárnak végül elfogyott a szerencséje. A kelleténél eggyel több viszályba keveredett bele, és hamarosan halott barbár válik belőle. Nem marad utána semmi, csak vacak dalok és halott barátok.
Jezal dan Luthar, az önzőség szobra nem vágyik veszélyes kalandokra, legföljebb a vívópáston szeretne dicsőséget kivívni magának. Csakhogy kitörni készül a háború, és a fagyos észak csatamezőin sokkal véresebb szabályok szerint küzdenek.
Glokta inkvizítor, a nyomorékból lett kínvallató semmit sem szeretne jobban, mint hogy koporsóban lássa hazatérni Jezalt. Persze ő mindenkit gyűlöl. Aki az árulást próbálván száműzni az Unióból, egymás után hallgatja a vallomásokat, annak aligha marad ideje barátságokat kötni – ráadásul a holttestek mutatta legfrissebb nyom talán egyenesen az állam rothadó szívébe vezet… Már ha elég ideig életben marad, hogy követhesse…
Nem volt ez rossz egyáltalán (ha az lett volna, nyilván nem olvasom el az egész trilógiát egyben), de nem éreztem azt, hogy belebizsergek a fordulatokba, mint az Éjangyalnál.
Mindent kiforgatott itt az író, amit csak ki lehet a fantasy kategórián belül, ezt molyon is többször olvastam, és tényleg nem nagyon lehet vitatkozni ezzel az állítással.A szereplők közül nem sokakat kedveltem, talán csak Logent szerettem maradéktalanul. Pedig finoman szólva ő sem volt szent, de mégis a hozzáállása a dolgokhoz nagyon tetszett. Ferrót annyira nem bírtam, főleg mivel minden második információ,a mit róla kaptunk, arról szólt, hogy hogyan tud sziszegni. Glokta humora időnként tetszett, de az a mérhetetlen önsajnálat amiben elmerült, nem volt szimpi. Jezalt eleinte jól seggbe billentettem volna, aztán idővel kicsit kevésbé akartam a falba verni a fejét, bár azért ráfért volna.
A fordulatok eleinte kiszámíthatatlanok voltak, de aztán a harmadik kötetre már kiismertem az írót, és onnét kezdve nem sok meglepetést tudott okozni. Azért az jó érzés volt, mikor több száz oldallal előbb rájöttem, hogy ki áll a dolgok mögött, és mit akar elérni.
A három kötetet nem akarom külön venni, számomra egy történet az egész, de azért ha az a kérdés, hogy melyik volt a kedvenc részem, akkor a válasz a második lenne.
A humort rengetegen dicsérik, de velem nem rezonált. Volt részenként egy-két megjegyzés, amin felnevetettem, de egyébként csak néhány keserű mosolyt sikerült kicsalnia belőlem. Legtöbbször erőltetettnek éreztem, és néha már túl morbid volt, pedig én szeretem a fekete humort (csak ezek szerint nem az ennyire feketét :D).
A lezárásról még meg kell emlékeznem, mert nagyon keserű szájízt hagyott maga után. Ez nem is lezárás, több szál maradt nyitva, mint amennyi a regény kezdetén volt! Azért azt a körkörös lezáró motívumot értékeltem, meg értem az üzenetet, csak nem tetszik. Azt, hogy kinek lesz úgy ahogy happy end már csak onnét is lehetett tudni, hogy normál fantasyban ő lett volna az, aki unhappy endet kap. Kérek szépen folytatást egy normális zárással!
Összességében azért tetszett a történet, de nem akkora durranás, mint amire számítottam. Klasszikus fantasyból szerintem ez a cirka kétezer oldal elég is volt a nyárra.
Ui.: A harmadik kötet címe viszont nagyon ötletes.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése