Marie Lu: Legenda

 Gyerekek, ha pörögni akartok, ezt olvassátok! Eszetlen mennyiségű adrenalin van ebben a sztoriban!

 "A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két, hadban álló nemzetre szakadt, a Köztársaságra és a Kolóniákra.
A tizenöt éves June jómódú környéken, az elithez tartozó családba született. Kivételes tehetség, kötelességtudó, szenvedélyes, elkötelezett hazafi, nyitva áll előtte az út, hogy bekerüljön a legmagasabb katonai körökbe.
A tizenöt éves Day a Lake Szektorban, a nyomornegyedben jött a világra. Ifjú kora ellenére ő a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk.
A két fiatal két külön világban él, nem keresztezik egymást az útjaik, mígnem ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik.
Az első számú gyanúsított: Day.
Ezzel kezdetét veszi egy vérre menő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát.
Aztán az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és megtudják, milyen messzire képes elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait."

Félve kezdek disztópiákba, mert nekem mindig hiányzik valami. Az Éhezők viadala óta egyetlen kiváló darabot olvastam a műfajban, a Harmóniát, ellenben rengeteg szerintem értékelhetetlen, és ennek ellenére agyon ajnározott sztoriba futottam, szóval kezdtem feladni a reményt. Mert egy ilyen könyvben vagy pörögjenek az események, vagy legyen tényleges morális háttere, ne csak a divatból felhúzott disztópikus kontúrvonalak. Nos, a morális háttér itt is hiányzik, ellenben kapunk egy baromi pörgős, jófajta  akcióregényt.

Dayt nagyon bírtam az első perctől kezdve, ez a srác egy harcos. És nem csak fizikai értelemben, hanem lelki szempontból is, de ezt a tényt szerencsére nem akarják a képünkbe nyomni, viszont az apró cselekedetekből tisztán kiválik, hogy milyen tartása, igazságérzete, lelke van. És a stílusa sem utolsó, nagyon  vagány! Kicsit modern kori Robin Hood, annak ellenére, hogy szerintem az íjnak a fogalmát sem ismeri.:)

June-t ellenben meglehetősen szőkének tartottam sokáig, aki elvileg ilyen okos, az nem lehet ennyire vak! Kevés dolog van, ami annál jobban kiborít, mint mikor valaki kérdések nélkül benyeli a hatalom despotikus, demagóg, és a tetejébe teljesen logikátlan dumáját. Nem számít, hogy ebben nőttél fel, ha a saját szemeddel látod, hogy valami fekete, akkor nem hiszed el, hogy fehér, mindegy ki mondja. Azért lassan kinyílt a szeme, de benne messze nem látom azt a lelki erőt, amit Day-ben. Ennek ellenére mégsem utáltam sokáig a csajt, mert csak van benne valami, ami miatt meg lehet kedvelni. Bár, hogy mi ez a dolog, arról fogalmam sincs.

 A sztori maga nem igazán nyújt újdonságot a műfajban megszokotthoz képest, viszont képes volt úgy tálalni a kliséket, hogy veszettül élveztem! Folyamatos feszültség, teljes gőzzel dübörgő események, és körömrágós izgalom jellemzi a sorokat. Nem is tudtam letenni, egyszerűen muszáj volt megtudnom, hogy mi lesz a következő oldalon.

 Képzeljétek el, még a romantikus szál is tetszett, pedig újabban nagyon finnyás vagyok. De itt valahogy akartam, hogy működjön a dolog a két első látásra nagyon különböző, de valójában azért közös vonásokat is bőven felvonultató főszereplővel. Valahogy olyan finoman szövődő, nem túl hangsúlyos, de mégis megfelelően fontos lett ez a vonal.

 Viszont akármennyire is élveztem, ez egy limonádé, a komolyabb kérdések a szabadságról, túlélésről, emberségről hiányoznak belőle (illetve nem túl nagy mélységgel jelennek meg). Ha még ezt is sikerült volna belecsempészni, akkor új kedvencet avatnék, így "csak" egy nagyon szórakoztató és izgalmas élménnyel lettem gazdagabb. Lu-tól a disztópia írók többsége tanulhatna néhány fogást!

Köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak az olvasási lehetőségért!