Michael J. Sullivan: Trónbitorlók- Riyria krónikák

Nagyon lelkes lettem a netre felpakolt első fejezet után, szó szerint tűkön ültem a megjelenésig, ami úgy egy hete be is következett. Nem mondanám, hogy csalódtam, de... inkább a sztoriról először.

Royce és Hadrian a tolvajlás mesterei, a lehetetlennel határos megbízásokat hajtanak végre Riyria néven. Most azonban tőrbe csalják őket, és megpróbálják a király megölését rájuk kenni. Azonban a hercegnő segítségével kiszabadulnak, azzal a feltétellel, hogy a trónörököst is magukkal viszik, hogy biztonságban legyen, amíg ki nem derül, hogy a palotában ki akarhatta a vesztét...

Van itt minden, ami egy klasszikus fantasyhoz kell, mindenféle mágikus lények (igaz, általában csak említés szintjén), évszázadokon áthúzódó titkok, bajba jutott trónörökösök, intrika és cselszövés a legmagasabb szinteken, meg két tolvaj, akik akaratlanul belecsöppennek az egész kalamajka kellős közepébe. És mégsem az igazi.

Engem ott vett meg magának a sztori, hogy tolvajok, méghozzá nem is akármilyenek a főhősök, legalábbis a fülszövegből és a sorozat címből erre lehetett következtetni. Ezzel szemben a könyvben a Riyria meglehetősen kevés szerephez jut, mintha nem is főszereplők lennének, csak sok-sok más szereplővel egyenrangúak. Pedig annyi potenciál van ebben a duóban, kár volt őket így hanyagolni! Amikor tényleg róluk szólt, akkor imádtam! Remek szópárbajokat vív egymással Royce és Hadrian (a nevüket ugyan szokni kellett, de ennyi baj legyen!), viszont az a badass-ség, amit a fülszöveg ígért, hát annak nem sok nyomát látni. Illetve annyi kiderül, hogy sokkal több van ebben a két tolvajban, mint ami ténylegesen ki is derül róluk az első kötetben, de hogy mi az a több, az egyelőre kérdés maradt.

A másik problémám az volt, hogy én ennél lényegesen sötétebb világra számítottam, és keményebb cselekményre is. Ha nem arra készültem volna, akkor valószínűleg elégedett lennék, mert egyébként a stílus, a szereplők, a cselekmény mind rendben volt, még ha sok extrát nem is nyújtottak. Persze senki nem mondta, hogy ez dark fantasy, nem tudom, honnét vettem. (Sőt, azóta azt is olvastam valahol, hogy a szerző eredetileg a 12 éves lányának írta a sztorit.)

Mindenképpen folytatom, mert rengeteg lehetőség van a történetben, amit remélhetőleg ki is aknáz majd az író a hátralévő öt kötetben, meg egyáltalán nem rossz ez, csak az én elvárásaim túl magasak voltak.