15 évesen találtam rá a sorozatra, azonnal hatalmas kedvenc lett, néhány hét alatt mindhárom kötetet befaltam, és majd megőrültem a folytatásért, de persze tisztában voltam a külföldi és a hazai kiadás ütemével. Aztán mikor végre kiderült, hogy akkor ez most meg fog jelenni, azon kezdtem aggódni, hogy vajon fogom-e még szeretni, mert 4 év alatt sokat változott az ízlésem, az akkori kedvencek újraolvasásai rendre rossz ízt hagynak maguk után. Az első 300 oldalon jogos is volt az aggodalmam, aztán vagy visszazökkentem Alagaesia világába, vagy hirtelen nagyon beindult a regény, mindenesetre azután már nem nagyon tudtam letenni.
Történetet nem írok, mondhatnám, hogy azért, mert utolsó rész révén ez már új olvasókat nem fog berántani, aki meg a Brisingr-ig eljutott, az úgyis elolvassa ezt is, de igazából nem ezért, hanem mert nagyon a lényegre akarok térni, most rögtön.
Bevezetésnek annyit mondanék, hogy én is beállok a sorba, azok közé, akik Paolini vérére szomjaznak a befejezés miatt! Ilyet nem lehet csinálni szerencsétlen olvasókkal!
Igazából már nem emlékszem, hogy régebben kik voltak a kedvenceim (Saphira biztosan), de most egyértelműen Murtagh került a főkedvenc helyére (ilyen szó nincs, kissé értelmetlen is, de nem baj). Miután végre nem csak Eragon szemszögéből láttuk, kiderült, hogy mennyivel több van benne, mint amennyit az a süket lovas lát! (Kicsit ki vagyok akadva, ha esetleg nem tűnt fel!) Bonyolult, emberi, olyan igazi, a szenvedést némán tűrő hős típus, akiben Eragon, meg mindenki más is csak azt látja, hogy átállt, tesznek rá magasról, hogy nem szabad akaratából tette, és hogy ő ezt mindennél jobban gyűlöli. Aztán jönnek a közös jelenetek Nasuadaval, és engem onnét kezdve kettejükön kívül kevés más érdekelt.
Innét pedig SPOILER, de NAGYON!
Erre ez a szívtelen, gonosz, olvasógyötrő Paolini képes, és nem hozza össze őket, pedig kimondatlanul, de teljesen nyilvánvalóan ott van a szikra, és annál még jóval több is. És én annyira szurkoltam, egészen a legeslegutolsó oldalig! Az apró gesztusaiknál már olvadoztam, az Igazmondók Csarnokában ücsörgés annyira romantikus és szomorú és reménytelennek tűnő, de mégis egyszerűen szenzációs volt! Aztán mindketten kijutottak élve és mégsem lett folytatás. Ez szemétség! De ha már nem maradhattak együtt, akkor egy szívszaggató búcsújelenet némi romantikával igazán kellett volna! Azzal tudnék élni. Kérek egy novellát róluk, ez a minimum! (Addig is inkább én képzelem el máshogy az ő történetüket, mikor nagyon kiakadok egy sztori befejezésére, mindig ezt csinálom.) Vagy lehetne egy spinoff Murtagh-gal a főszerepben! Úgyis annyira keveset szerepelt, pedig ő a legérdekesebb figura egész Alagaesiában. Na? Légyszi!
Persze ezek után Arya Eragon fronton sem történt semmi, engem ez ugyan a többséggel ellentétben nem izgatott túlzottan, a fenébe is, van csekély 100 évnyi korkülönbség! Meg én egyébként sem éreztem köztük a sistergést, talán az előbbi okból kifolyólag.
SPOILER VÉGE
Aki elkerüli a spoilereket, az lemaradt a dühöngésemről, most viszont megpróbálok kicsit értelmesebb dolgokat is irkálni. A világkidolgozás még mindig remek, tele kérdésekkel, válaszokkal, lényekkel, mágiával, mindez teljesen kidolgozottan. Kérdések terén különösen Angela volt izgalmas, és valószínűleg az írótól sosem tudjuk meg, hogy ki volt ő, úgyhogy elmondom az én teóriámat, ami szerintem abszolút működőképes. Dobpergés.... ő volt az orákulum, aki az Igazmondók Csarnokában székelt anno. Ő is jósnő ugyebár, nagyon öreg, és ebben a világban senki más nem lehet a megemlített titokzatos alakok közül.
A történetnek kell egy kis idő ahhoz hogy felgyorsuljon, de utána 600 oldalon keresztül pörög, szóval nem lehet egy rossz szavam se. Igazából nem is nagyon akartam lerakni azon a 600 oldalon (magyarul alig lehetett kitépni a kezemből). Egyetlen problémám volt, Galbatorix-szal méghozzá, aki egyébként egész jó gonosz lett. SPOILER SPOILER Méghozzá a legyőzése a gond, egy kicsit túl simán ment. Például szegény Harry mennyit erőlködött, mire Voldemort kinyikkant, Galbatorix meg fogja, és felrobbantja saját magát? Na, ne már! Oké, volt némi előzménye a dolognak, de akkor is, kicsit jobban is megizzaszthatta volna hőseinket. SPOLIER VÉGE
A sok reklamálás miatt ne higgyétek ám, hogy nem imádtam a regényt, mert de, éppen ezért nem tudok elsiklani a hibái felett sem. Egyébként azt kell mondjam,hogy Paolini megugrotta a saját maga elé tett lécet, valószínűleg ez a tetralógia legerősebb darabja. Ha ezt is 15 évesen olvasom, akkor nem lettem volna ennyire kötözködő. Lényeg a lényeg, piszok jó könyv ez is, olvassátok!
Ui.: Ha lesz egy könyv Murtagh-ról, akkor minden meg van bocsátva!
Én a 7en olvastam el a könyvet, szintén nem tudtam letenni, 3 nap alatt kivégeztem. A történet nagyon jó volt, végig izgultam az egészet.
VálaszTörlésAz utolsó 100 oldalra én is ki vagyok akadva. Mindenki csak szenved benne, majd meg gebed fájdalmában. lehetett volna igazán happy end!!! Lehet velem van a baj, de nem szeretem az ilyen befejezéseket. Ja, és tökre az a befejezés koncepciója, mint a Gyűrűk Urának...
1 szó mint 100- nagyon nem nem vagyok én sem megelégedve a végével!!!!
Én idén olvastam el az első 3 részt (már hallottam korábban, hogy milyen jó könyv és most rászántam magam). Voltak némi fenntartásaim, mert hát nagy fantasy-fan vagyok, de az ilyen sárkányos dolgok sosem hoztak lázba. De kellemesen csalódtam, nagyon jó könyv! Nekem az első pillanattól kezdve Murtagh volt a kedvencem, úgyhogy egyetértek, mindenféleképpen kellene róla egy külön könyv, mert hát tényleg nem sokat tudunk meg róla:(. A héten fejeztem be a 3. részt és most igyekszem minél hamarabb megkaparintani a negyediket. (Azért remélem, hogyha tényleg ilyen rossz a vége, lesz még egy ötödik is, Az igazi hős (Murtagh), vagy vmi ilyesmi címmel:)
VálaszTörlésVégül is valahol azt mondta az író, hogy akar még ebben a világban történetet írni, úgyhogy akár Murtaghról is szólhat majd az a sztori.:)
TörlésA könyv végén megemlíti, hogy mégsem hagyja el Alagaesiát és hogy vissza fog még térni. Hát nagyon ajánlom neki!! Nem tetszett a vége... Gyűrűk ura kopp szerintem. Muszáj még egy könyv, hogy mi lesz Eragonnal, Murtagh-gal és az új lovasokkal! Szerintem ez megérne még egy misét :)
VálaszTörlésSziasztok!
VálaszTörlésÉn is most fejeztem be a 4. részt, és nekem még egy kérdésem lenne a fentieken kívül: mit vett el a Menoa fa Eragontól? vagy ez csak nekem nem esett le?
Hú, ehhez nekem már régen volt a könyv. Mi is volt pontosan a Menoa fa? És mikor vett el valamit Eragontól? (hátha így majd eszembe jut.:))
TörlésSziasztok!
TörlésMost végeztem az utolsó könyvvel és én sem vagyok elégedett, kicsit szomorú vagyok, mert nem erre számítottam. Sajnálom, hogy vége és nagyon fog hiányozni Eragon,Saphira és a többiek, remélem még visszatérhetek Paolini világába és olvashatok róluk!
A Menoa fa Ellesmérában található, szent fa, ami egykor ember volt, a gyökerei alatta találta Eragon a fémet a kardjához, de javítsatok ki, ha tévedek!
Sziasztok!
TörlésMost fejeztem be az Örökséget, úgyhogy még emlékszem erre a jelenetre, remélem erre gondolsz. Eragon tényleg a fa gyökerei között talált fémből kovácsolta a Brisingr-t, és azt mondta a fa, hogy kér valamit cserébe. Eragon a könyv végén, mikor a tündéreknél van, elmegy a fához és megkérdezi tőle, hogy mit szeretne kapni, de a fa azt válaszolja "Menj csak...". Szóval véleményem szerint semmit.
Én így értelmeztem, remélem segítettem. :)
(Ui.:a Régi és új ígéretek fejezetben van)
Hello mindenkinek!
TörlésNagy naivan azt hittem, mikor megvettem angolul a negyedik kötetet, hogy aztán el is tudom olvasni. Már az első oldalnál kiderült, hogy ez nem fog menni, és annyi időmbe telne végigolvasnom, mint Rorannak felemelnie egy követ a tenyeréről mágia használatával. :D (én elég viccesnek találtam a jeleneteket, ahogy szegény Vastörő hiába próbálkozott, de annyira szépen képviselte a sikerre vezető nyers emberi erőt és kitartást, hogy mindez értékét vesztette volna, ha elkezd varázsolni)
Nekem van egy tippem arról, mit áldozhatott fel Eragon a Menoa fa segítségéért, úgy hogy nem is tudott róla. Mikor a fa fogságban tartotta Eragont és megegyeztek a fiú előtt ismeretlen adósságában, hirtelen szúró fájdalmat érzett a hasa alja környéként, amit nem tudott mire vélni. Ekkor pillanatok alatt csak az az egy következtetés jutott eszembe, hogy: jézusom, ez a morbid fa elvette Eragon termékenységét! Nem nemzhet gyermekeket és nem lesznek utódai, akik tovább vigyék a büszke Királyölő Lovas vérvonalát! (még most is, amikor vége a történetnek, ki tartok az elképzelésem mellett)
A befejezéssel én is naaaaaaaaaaagyon elégedetlen voltam, lehet azért, mert egy ilyen fantasztikus sorozat végére, nagy súlyú, még utána is fejemben motoszkáló szavakat vártam, nem azt, hogy Eragon eltűnik a távoli tájak homályában. Mindegy, így döntött Christopher és, ahogy kiderült, nem az a túlfűtött romantikus típus, ha szerelemről kell pl. írnia (ki tudja, lehet személyes tapasztalatai terelték ilyen irányba), de legalább nem nyírta ki az összes szimpatikus szereplőt (kivéve Bromot, Oromist, Glaedrt stb. *hüpp, hüpp)és néha olyan mélyenszántó eszmecserét kapott Saphira és Eragon, hogy már azokért megérte éveken át várni az újabb és újabb köteteteket. Annyit tudnék még írni a bennem kavargó érzésekről a könyvekkel kapcsolatban, de még ezt sem biztos, hogy egyáltalán elolvassa valaki. Azért örültem, hogy ráakadtam erre az oldalra, mert automatikusan arra ösztönzött, írjam le én is a véleményemet.
Sziasztok valaki tudna mondani egy olyan oldalt ahol neten lehet olvasni vagy le lehet tölteni? Szerintem az első három rész nagyon izgi volt.
VálaszTörlésSziasztok! Valaki elmagyarázná, hogy Roran hogy verte át a katonákat Aroughs bevétele előtt? Arra gondolok amikor a kockákkal játszott!
VálaszTörlés