Sarah Dessen: Altatódal

Dessent régóta szeretem (micsoda extázisban volt részem, mikor hosszas várakozás után anno rábukkantam a Tökéletesre a könyvtárban, és még nem is tudtam, mi vár rám!). Már évek óta ácsingóztam egy újabb könyvére magyarul, és most végre a Könyvmoly összekapta magát, és kihozta az Altatódalt.

"Remy mindig tudja, mikor kell megtartania „A Beszéd”-et egy srácnak - rögtön azután, hogy az első romantikus roham lecseng, de még mielőtt a dolgok túl komolyra fordulnának. Számtalan fiúval járt már, és rengeteget tanult az anyjától is, aki éppen az ötödik férjét fogyasztja. De akkor miért van az, hogy valahogy sehogy sem akarja ejteni Dextert? Pedig a srác olyan esetlen. Ráadásul zenész - épp úgy, mint Remy apja, akit a lány sohasem ismert, mert a férfi lelépett, még mielőtt ő megszületett volna. Lehetséges volna, hogy Remy kapcsolatokra vonatkozó szabályai egyszerre érvényüket vesztik?"

Ez most villám értékelés lesz, egyelőre nincs energiám hosszabbat írni, habár a könyv megérdemelné.
Kicsit féltem, hogy kinőttem én már Dessenből. Ha évekig nem olvasok valakitől, akkor hiába volt nagy kedvenc az illető, mindig kétségeim támadnak. De rájöttem, hogy Dessen nem korfüggő, legalábbis annyira biztosan nem, hogy csak egy-két évig tetsszen az embernek. Ez ifjúsági szerzőnél igencsak jó dolog.

Ami a leginkább tetszett, az a stílus, már el is felejtettem, hogy milyen egy jó is Dessen regény! El tudja érni, hogy hangosan kacagjak a lökött helyzeteken (imádtam a Truth Squad minden tagját, kivéve persze Tedet, annyira idióták, a szó legjobb értelmében :D), de ha komolyabb dolgok kerülnek az asztalra, azzal is nagyon jól bánik (pl. Remy kényszerességénél).

Dexter pedig telitalálat, természetesen! Olyan aranyosan tökéletlen, nem is értem, hogy mostanában a YA szerzők miért nem ilyen pasikat írnak? Ki akar mindig Mr. Tökélyről olvasni? Egyrészt unalmas, másrészt a hősnők mindenféle kisebbségi komplexust növesztenek mellette, érthető okokból. Dexter kicsit béna (az ablakos jelenet az elején oltári!), rendetlen, szétszórt, és teljességgel imádnivaló!

Remy, nos, igen, ő Remy. Találkoztam már szimpatikusabb hősnővel is, de mégis teljesen rendben volt ő is, még ha a takarítási mániáját egyszerűen képtelen vagyok is felfogni. Persze az ő esetében is a Dexterrel közös jelenetek a legjobbak. Itt szúrnám közbe, hogy Dessen nagyon tud! Mármint szerelmes jeleneteket írni, sok egyéb mellett. De lehet, hogy csak a szokásos, vacak YA-k miatt csökkent le az igényszintem, mindenesetre nagyon örültem, hogy végre nem abból állt a szerelem, hogy egy szamár érzelmi intelligenciájával rendelkező csaj (elnézést minden érzőszívű szamártól, semmi személyes, csak most ez jutott eszembe) bociszemekkel bámulja a pasit, hogy "hú, de szép vagy!". Volt valami olyan személyesség, őszinteség a Remy Dexter jelenetekben, amitől tényleg elhittem, hogy igen, ti így vagytok jól!

A történet nem tartalmaz váratlan elemeket, de ha valaki arra vágyik, akkor egész biztos nem Dessent vesz a kezébe, szóval ez nehezen róható fel a regénynek. Helyette van benne sok-sok emberség, idealizáltan, persze, de az én lelkemnek kell az ilyen. És persze a metaforákat is szerettem, az Altatódal nagyon szép keretet adott a történetnek.

(A Tökéletes szintjére soha egyetlen más Dessen regény sem fog felérni, de ez nem a könyvek miatt van, hanem azért, mert hősnővel annyira azonosulni, mint ott, azóta sem tudtam.)

Vicces, aranyos, szerethető, igazi nyári regény! Viszont komolyabb, mint egy tingli-tangli chic-lit, messze nincs meg az az érzés utána, hogy csak az időmet vesztegettem a semmire. Nekem ezzel kezdődik a nyaram! És milyen jó kezdés!

Ui.: Mégsem lett annyira villámposzt!:)

"E kis altató néhány szó, 
Egyszerű dallam csupán, 
Halkan szól e kis szobában, 
Mégis hallod, kicsi lány. 
Utadat bármerre járod, 
E dal mindig megtalál, 
S bár én, hűtlen, cserbenhagylak, 
Ő örökké társad már… "