KönyvesKatyvasz

 Mindent elkezdek, aztán 20 oldal után átnyergelek valami másra, és kb. egy hete ezt csinálom, még akkor is, ha tetszik a könyv. Nem jó ez így.

 A Napsütötte Toszkánával kezdődtek a bajok, pedig egy imádnivalóan életigenlő, hangulatos, tényleg napsütötte regény, remek leírásokkal, egyszerűen én is az olasz vidéken vagyok, mikor olvasom. Mielőtt Toszkánába mentünk 2011 nyárán a családdal (annyira akartam erről élménybeszámolót írni, de persze elmaradt!), elkezdtem olvasni a regényt, de akkor rettenetesen untam, most viszont rájöttem, hogy ezt akkor érdemes olvasni, amikor az ember nyugalomra, békére vágyik, nem pörgős cselekményre. És nekem most pont relaxáció kell, szóval ez egyszerűen tökéletes. Lenne. Akkor miért nem jó mégsem? Ma folytatom! Punktum!

 Aztán jöttek a Tiszták! Na, ez már annyira nem tetszik, illetve de, csak tudom, hogy most nem ezt kéne olvasnom, mert nekem napsütés kell (előző bekezdés), nem egy beteg jövőkép. Azért ebben is eljutottam valameddig, aztán pár napja ezt is felfüggesztettem. Pedig érdekel.

Végső mentsváram Rejtő volt, el is kezdtem a Csontbrigádot, amit biztos, hogy olvastam már, de nagyon régen. Ez sem az a fetrengős humorú regény, mint amire számítottam, inkább olyan, mint valami tudatmódosítószer hatása alatti látomás, mindenki félrebeszél (és néha meglepően elgondolkodtató dolgokat mondanak, de én most kikapcsolódni akarok, nem gondolkozni), merényletek, kínzások, járványok töltik ki a lapokat, mindez kevés humorral. Szóval ez sem jött be. Pedig sok éve szerintem tetszett a könyv, de most nincs hozzá étvágyam.

Utálom az olvasói válságokat! (És Toszkánába akarok menni! - tudom, ez a gondolat kevéssé kapcsolódik az előzőhöz, de most legszívesebben felkerekednék és elindulnék!)