A Dream Thieves (Hollófiúk 2) után semmit nem találtam, amit egy ilyen hangulatos, egyedi, és úgy összességében veszett jó könyv után nem éreztem volna kevésnek. Így céltalanul bolyongtam a GR-en, amikor is felfedeztem, hogy Kelley Armstrong indított egy új sorozatot, míg én nyári álmomat aludtam (vagy hogy a fenében siklottam el felette?). Ő meg eddig nem alkotott olyat, ami nekem ne tetszett volna, igaz azok YA-k voltak. Ez meg egy felnőtt regény (de még véletlen sem New Adult, hála a jó égnek!), úgyhogy kíváncsian, és nem kis elvárásokkal ugrottam neki.
Olivia Taylor-Jones a chicagoi elit oszlopos tagja, szülei egy menő bolthálózat tulajdonosai, a vőlegénye szenátusi helyre pályázik, Olivia pedig mindeközben önkéntes munkát végez, hogy hasznosnak érezhesse magát. Ez az álomélet azonban egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, amikor is kiderül, hogy a lányt örökbefogadták, ráadásul a valódi szülei Chicago hírhedt, szadista sorozatgyilkosai. Olivia a riporterek hada elől menekülve egy közeli kisvárosban, Cainsville-ben köt ki, annak reményében, hogy itt kicsit ráncba szedheti az életét. Azonban valódi Anyja, aki ártatlannak vallja magát, ráveszi a lányt, hogy juttassa el az ügyét egy segítő szervezetnek, Olivia viszont ehelyett belekeveredik a nyomozásba, oldalán Anyja volt ügyvédjével, a cainsville-i kötődésű Gabriel Walsh-al. Mindeközben pedig a lány egyre több, ész érvekkel megmagyarázhatatlan helyzetbe kerül, és egyre biztosabbnak látszik, hogy Cainsville nem az, aminek látszik...
Na, szóval, nem csalódtam! Hogyhogy nálunk ennyire elsikkadt ez a megjelenés? (Jó, angol megjelenés, de sokan írnak azokról is.) Pedig nagyon is érdemes elolvasni, ha az ember megcsömörlött a szokásos paranormális regényektől, mert ez egészen egyedien viszi bele ezt az aspektust, legalábbis eddig. Igazából ki sem derül, hogy mi a természetfeletti, csak babonák, jósnők, fura kisvárosi öregek, különböző ómenek jelzik, hogy itt több is van a háttérben. És ez most nagyon jólesett, épp egy leheletnyi megmagyarázhatatlan van csak benne, és nem is hiányzik több, ez tökéletes hátteret szolgáltat a nyomozáshoz. (A folytatásban majd nyilván előtérbe kerül ez a szál azért.)
Mert hogy ez egy krimi. Csak mégsem egészen. Igazából nem tudunk meg semmi világrengető megoldást, az is odébb van még, ennek ellenére letehetetlen a könyv. És nem marad hiányérzete az olvasónak. Mert a nyomozás maga érdekes, Cainsville meg még érdekesebb.
Sokszor hátborzongató, fura dolgok történnek, de közben meg érződik, hogy az emberek, még ha titkaik is vannak, nem akarnak rosszat. Csak nagyon összetartó és zárt a közösség, ami a kívülállóknak szokatlan lehet. Igazából az ijesztő és az idilli elemek keverednek, meglehetősen jól.
Amiről még szót kell ejteni, és ami nélkül az előbbiek mit sem érnének, az a főszereplő páros. Végre nem a nyolcezerszer látott sablonokat kapjuk, hanem szorult beléjük egyéniség is. Mondjuk Armstrongtól ezt el is vártam. Olivia elkényeztetett, ennek ellenére képes a saját lábára állni, és önsajnálat helyett a saját kezébe veszi a sorsát. Hozzá csatlakozik Gabriel, aki nem is tagadja, hogy a saját karrierje, és Olivia pénze miatt érdekli az ügy. És ne is várjunk tőle mást. Gabrielnek igazából kevés jó tulajdonsága van, mert önző, kissé arrogáns, manipulatív, ugyanakkor a szokásos macsó viselkedés teljesen hiányzik belőle, ami miatt valahogy mégis pillanatok alatt megkedveltem. És a védelmében felhozható, hogy okos, és azért néha-néha másokért is hajlandó megtenni ezt-azt. A két szereplő között pedig remek a kémia, annak ellenére, hogy romantikus jelenet egy darab nincs, viszont van helyette feszültség rendesen, aminek lehet szurkolni, hogy átforduljon többe is.
Nagyon ajánlom a könyvet, mesterien keveri a különböző műfaji elemeket, végig szórakoztató és érdekes, pedig ez még csak egy bevezető kötet volt! Olvasnám nagyon tovább, kár, hogy majd egy évet kell várni rá.
Ha bármi gondja van a világban
Hogy miről szól? Lényegében arról, hogy mi történhetett, miután Csipkerózsika felébredt. Egy lányról, Anabelle-ről (Blake Lively), aki egy szépségverseny közepén holtan esik össze, és ezután a kisváros ravatalozójában köt ki. Ahol Elvis (Max Mighella) próbálja vezetni az üzletet, mivel apja már képtelen rá. Azonban amikor Anabelle a balzsamozó asztalon hirtelen magához tér, gyökeresen felfordul az életük...
Nem tanulok. Egyszerűen nem tanulok a saját hibáimból. De ezennel itt ünnepélyesen kijelentem, hogy ha legközelebb magyar írónő sci-fijébe botlok, akkor azonnal, repülőrajttal rávetem magam! Mert eddig még csak jókat olvastam ilyen íróktól (Raana Raas, Sansa, és most On Sai). Ez meg aztán főleg... de ne szaladjunk annyira előre!
Asszem, bírom John Greent. Mert más. Mert valahogy van benne valami igazi. Mert érzem, hogy ugyan lehetne még jobb is, de így se semmi.
Brent Weeks a kedvenc fantasy írom. Kicsit aggódtam, hogy Éjnagyal trilógia egyszeri szárnyalás volt nála, de ez a regény meggyőzött, hogy akármit is ír ez a pasi, az nekem kötelező. Mert ez már megint valami rohadt jó volt.
Szóval az a nagy helyzet, hogy még mindig nem nagyon jön az ihlet a könyv véleményezős posztokhoz, az egyik tök jó Georgette Heyer könyvről is próbáltam írni, de annyira kritikán aluli lett az egész, hogy kivágtam a kukába. Jelenleg a második vázlat készül, de ez se halad sokkal jobban.
A Sötét Erőket imádtam, a sztori, de főleg a szereplők miatt. És mivel ez annak a spinoffja, ezért nem volt kérdéses, hogy ezt is elolvasom. Nemrég kijött a trilógia utolsó része, ideje volt tehát nekiállni. (Mindenképp egybe érdemes olvasni a három részt, ez fokozza az élményt.) Nem vártam, hogy annyira jó lesz, mint a Sötét Erők (a spinoffok szinte mindig gyengébbek), de egy csavaros, érdekes, izgalmas, pörgős történetre számítottam.
Maya, a főszereplő nagyon határozott, erős egyéniség, igazi kemény csaj. Meg kemény fejű is. Chloét sokkal jobban szerettem, az ő személyisége sokkal kedvelhetőbb volt számomra. Ugyanakkor örülök, hogy az írónő nem próbálta meg replikálni az első trilógia hősnőjét. De akkor se igazán bírtam Mayát. Daniel, és Rafe nevezhető talán még főhősnek, velük nem volt gondom, de annyira jól megírtnak se nevezném őket, meg se közelítették Dereket és Simont, sokkal kevésbé éltek, sokkal sablonosabbak voltak.
Nagyon rákaptam az olyan romantikus sztorikra, ahol a főszereplőknek mindenféle lelki nyavalyáik vannak, a Sea of Tranquility után rögtön kellett is még egy ilyen. Ennek a regénynek a fülszövege pedig még egyéb érdekességeket is ígért, például azt, hogy a regény 10 évvel ezelőtt játszódik, és még egy csipetnyi politikai vonulat is megjelenik benne.
