Brent Weeks a kedvenc fantasy írom. Kicsit aggódtam, hogy Éjnagyal trilógia egyszeri szárnyalás volt nála, de ez a regény meggyőzött, hogy akármit is ír ez a pasi, az nekem kötelező. Mert ez már megint valami rohadt jó volt.
"Egy félárva, puhány kamasz, akinek az otthona egy pusztulásra ítélt város, az anyja a kábítószer rabja, a barátai között gúny tárgya és Gavin Guile, a Prizma, a hatalmas császár és főpap, a legnagyobb mágikus erővel bíró ember a Hét Szatrapiában – ők a törvénytelen fiú és a létezéséről sem tudó apa? Ebben a világban minden a béke és a háború, az időjárás és az aratás a szín-mágia egyensúlyától függ, s ez a Prizma felelőssége. Mint kisebb képességű tanítványai, a testében anyaggá alakítja át a fényt, és ezzel a luxinnal bármit megépíthet vagy elpusztíthat. Óriási hatalom ez itt, ahol a leggyorsabb jármű a vitorlás hajó, és a legmodernebb fegyver a kovás puska. Ám tizenhat évvel a testvérháború után helyi hadurak törnek a hatalomra, és nem tudni, hol van, és mire készül a legyőzött fivér, aki ugyanarra képes, mint a jelenlegi Prizma…"
Egyszerűen imádom Weeks stílusát. Nincs még egy fantasy író, aki 130 oldal alatt annyira meg tudná szerettetni velem a szereplőit, mint ő. Gavint tényleg nem lehet nem imádni, az okos főhősök a gyengéim. Kip eleinte nehezen kedvelhető, de aztán kiderül, hogy nem semmi humora van a srácnak, és még komoly jellemfejlődésre is képes. A többi szereplő is érdekes, még ha a jellemük egy kicsit el is halványul a két főszereplő mellett, a motivációik akkor is veszett érdekessé teszik őket, és az olvasó már alig várja, hogy kiderüljön, mi lesz ebből a katyvaszból.
A mágiarendszer nagyon egyedi (nekem), el nem tudom képzelni, hogy ez hogyan pattant ki az író fejéből.:) A lényeg, hogy különböző színekből öntenek mindenféle dolgokat a színmágusok, vagyis a fontosabb szereplők. Aztán persze ez egy "kicsit" jobban ki van fejtve, és el van mélyítve, de ezt fedezzétek fel olvasás közben! Ráadásul nem kell belezavarodni a magyarázatokba sem, ezúttal sokkal tisztábban vázolja fel a világot és a szereplőket az író, mint Az Árnyak útjánban (Éjangyal 1), ahol első olvasáskor azért rendesen el voltam veszve 150 oldalon keresztül.
A történet maga talán egy hangyányival gyengébb, mint az Árnyak útján sztorija, de lehet, hogy csak azért, mert a nagy fordulat itt sokkal hamarabb megtörténik, és van időnk megemészteni. Egyébként a nagy fordulat nem lenne annyira jó, ha nem lenne ilyen magas szintű a karakterábrázolás, így viszont rendesen földhöz vágott. pedig megfordult a fejemben ez az eshetőség, de még így is nehéz volt megbarátkozni az események ilyetén alakulásával.
Egyébként rengeteg érdekes szál van még a sztoriban, ezekből sok nincs kifejtve az első kötetben, de nyilván az ezt követőkben más lesz a helyzet. Mert ez egy 4 részes sorozat, aminek nálunk nem tudom mikor jön a folytatása, de kint már megjelent a második kötet.
Összességében ez egy tényleg lerakhatatlan regény volt, de ennél az írónál már hozzászoktam, hogy akkor érdemes nekiállni a könyveinek, amikor az embernek van egy egész napja, amit csak az olvasásra fordít. Én reggel 10-től aznap éjfélig olvastam, kevés megszakítással. A kedvenceim közé ez a sorozat is minden valószínűség szerint be fog lépni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése