2012. november 2., péntek

Filmes - sorozatos mix

Sorozatos fronton lezajlott az új évad kezdése, visszatért rengeteg sorozat, és újak is szép számmal megjelentek a palettán. Idén sok új sorozatot bepróbáltam (azaz megnéztem az első részt), de ezúttal csak kettő olyan maradt, amin úgy tűnik, hogy hosszú távon is nézős lesz.

 Az egyik az Arrow, ami a legvártabb sorozat minden héten, még úgy is, hogy a folytatás sajnos már messze jár a pilot színvonalától. Nem nagyon vártam ezt a szériát, a promói elég bénák voltak, de az íjas sztorikat mindig is bírtam (lásd a BBC-féle Robin Hood, ami még most, sok évvel a befejezése után is az egyik legnagyobb kedvencem, meg a Avengersben Hawkeye sem rossz ;D). És akkorát robbant a pilot, hogy csak tátottam a szám! Iszonyat ütős volt! Kicsit olyan, mintha megcsinálták volna a Batman-t (a Nolan-féle verziót természetesen) sorozatnak. Sajnos a második résztől már nem ennyire erős, de még így is bőven nézni való.

 A sztori Oliver Queenről szól, aki milliomos playboyként tengette mindennapjait, míg egyszer egy hajós baleset következtében egy lakatlan szigeten nem ragadt öt évre. A szigetről küldetéssel tér vissza, meg kell tisztítania a városát azoktól a gazdag bűnözőktől, akik romlásba döntik azt, és akik közé az apja is tartozott. Ezt pedig zöld bőrkapucniban, kezében egy íjjal, és elmélyített hanggal teszi.Ugye látjátok a párhuzamot Bruce Wayne-nel?:) (Amúgy a Smallville-ben is szerepelt Oliver Queen, alias Green Arrow, de ez most más színész, más sztori, más környezet.)

 A másik érdekesnek tűnő darab a Nashville névre hallgat. A country zene világában, annak kulisszái mögött játszódik a sorozat. Sok zenei betét van benne, főleg ezek miatt érdekel, mert a szereplők és a történet eddig nem túl jó, viszont a country-t szeretem. Egészen a pilot végéig nem voltam biztos benne, hogy kell-e ez, de egy olyan dallal zárták az epizódot, amitől a hideg futkározott a hátamon, annyira gyönyörű volt! Be is teszem ide, akit ez nem fog meg, annak nem való a Nashville, mert eddig tényleg csak a zene miatt lehet szeretni!

http://www.youtube.com/watch?v=YbY_z1ZZWfU

A tavaly is futó sorozatok közül a Hart of Dixie-t még mindig imádom (egy kis napfény a borús téli napokra), de a Person of Interest, a Vampire Diaries, és az amerikai Voice továbbra is jó. Apropó, a Voice. Amiről immár nálunk is sokan tudják, hogy micsoda csoda. Nálunk nem nagy, de az USA-ban kegyetlen jó énekesek lépnek ott fel. Sosem érdekeltek a tehetségkutatók, az a sok bulvár maszlag teljesen hidegen hagy, meg a nagy erőltetett lelkesedés a béna előadóknak, uhh. Szóval úgy cakk um pakk az egészet nagy műmájerkedésnek tartom, ebben az amerikai Voice sem különbözik, de a zsűri eléggé rendben van, és a legjobb az egészben, hogy nem kell az egész műsort a sok előbb említett töltelékkel végignéznem (így tuti nem követném). Ehelyett a csatorna felpakolja a dalokat a youtube-ra. Én  meg jól megnézem! :D


 Áttérve filmes területre, leginkább az új James Bondról akartam írni, meg egy jópofa független filmről, a Safety Not Guaranteed-ről. A Skyfall-t az előzőekhez hasonlóan szintén csak ajánlani tudom, tényleg egyszerre tiszteleg a régi filmek előtt, és illeszkedik a mostani akciófilm trendekhez. A hangulata, főleg az utolsó órában, szenzációs, a képi világ pedig egyszerűen lenyűgöző! Daniel Craiget a kezdetektől remek Bondnak tartom, annyira angol és annyira titkosügynök! Máshogy el sem tudnám képzelni a 007-est.

A Safety Not Guaranteed egy "cipőfűzőnyi költségvetésből" készült független amerikai film, azok között is egy gyöngyszem! Egy férfiról szól, aki hirdetést ad fel egy újságban, miszerint társat keres időutazáshoz. Fegyverekről mindenki maga gondoskodjon, a biztonság pedig nem garantált! Egy nagyvárosi újság rögtön rá is harap a sztorira, és leküld néhány újságírót a férfi városkájába, hogy férkőzzenek a bizalmába, és derítsék ki, hogy vajon csak szórakozik, vagy komolyan hisz az időutazásban. Az egyik újságíró lánynak sikerül is beépülnie, azonban lassan ő is hinni akar az időutazásban...
Ez egy nagyon feelgood, aranyos film, jó színészekkel, kicsit lökött sztorival, és imádnivaló légkörrel!

Röviden ennyit akartam, remélem a mozgókép rajongóknak van, amivel sikerült felkeltenem az érdeklődését!:)


2 megjegyzés:

  1. A Nashville engem is ezzel a számmal fogott meg :). Szerintem egész este körbe-körbe hallgattam... remélem több hasonló kaliberú dalocskák is lesznek a későbbiekben...
    Szép a blogod!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      Igen, én is meghallgattam vagy 50-szer, csak most már kezdem kicsit unni.:D Egyébként a duó másik száma, a Fade into you is elég jó, bár nem annyira, mint ez.

      Törlés