Cetta kisfiával New Yorkba érkezik a húszas évek hajnalán egy jobb élet reményében, az amerikai álmot azonban nem adják ingyen, és Cettának csak mint utcalánynak sikerül megélhetést teremtenie. De a lány mégsem válik reményvesztetté, hiszen ott van neki Vito és Frania, a két öreg, akik lányukként szeretik őt, és Sal, aki a maga módján gondoskodik Cettáról, és fiáról, Christmasről is.
Évekkel később Christmas egy sötét sikátorban egy súlyosan megsérült lányra bukkan, akinek megmenti az életét. Ruth-al össze is barátkoznak, azonban a lányt kísértik annak a szörnyű éjszakának az eseményei, így nem engedi, hogy a barátság valami komolyabbra forduljon. Aztán Ruthék elköltöznek az álmok városába, Hollywoodba, és Christmas egyedül marad. Először az utcán, a gengszterek között próbál feljebb kapaszkodni a ranglétrán, hogy elég jóvá váljon Ruth-hoz, majd más utat kezd követni...
Gyerekek, teljesen meg vagyok lőve ezzel a könyvvel! Helyenként imádtam, helyenként viszont utáltam, így utólag meg nem tudom eldönteni, hogy most mi is van.
A hangulat mindenesetre igazán lenyűgöző, tényleg teljesen be tudott rántani, nyom nélkül elfeledtette velem, hogy én most nem New York utcáit rovom, a Dimond Dogs nyomában. Tán nem tudjátok, hogy kik a Diamond Dogs? Annyit elárulhatok, hogy ők a Lower East Side legrettegettebb bandája, állítólag tegeződnek New York gengsztervilágának főnökével! Néhány napja egyenesen a főnök kocsijából látták kiszállni a banda fejét, Christmas Luminatát, aki a sofőrnek 10 dollár borravalót adott! Senki nem tudja pontosan, hogy kikből is áll a banda, de a hírük futótűzként terjed az alvilágban, és azzal mindenki tisztában van, hogy jobb lesz vigyázni velük.
Erre az időszakra mindig is kicsit, mint az "aranykorra" tekintettem, a mozi, a rádiózás, és még sok nagy dolog indult el ekkor a világban. Néha azt gondolom, milyen jó is lett volna akkor élni, és első kézből tapasztalni mindezt (aztán eszembe jut az Éjfélkor Párizsban című zseniális film)! Nagyszerűen mutatja be az akkori életnek ezt az oldalát az író, de nem ragad meg a cukormáznál, és az élet keményebb oldala még ennél is nagyobb hangsúlyt kap. Talán túl nagyot is...
A fő problémám az volt, hogy nekem túl mocskos helyenként a regény, és sajnos ezek a helyek elég sűrűn követik egymást. Tele van részletes, erőszakos, szadista szexuális tartalommal, a feléig kábé mindenkit megerőszakolnak, akár többször is, és ezt részletesen minden alkalommal be is mutatja az író. (Vagy ha esetleg éppen senki nem erőszakoskodik, akkor Cetta utcalányként végzett tevékenységéről kapunk részletes, gyomorforgató beszámolót.) Értem én, hogy a világ árnyoldalát, mocskát volt ez hivatott illusztrálni, de ennyire sok szexuális erőszak teljesen öncélúnak tűnik, és az is. Mert nem hiszem, hogy ennyiben merült ki az akkori élet baja, de az éhezés, a nyomor mégis sokkal kisebb figyelmet kap.
Egy erélyesebb szerkesztő kellett volna ide, aki kivágja a beteges szexjelenetek (már ha ennek lehet nevezni őket) kétharmadát, és ezek helyett inkább más problémákra koncentrálnak. Persze nem azt mondom, hogy a nyomor nem jelenik meg, mert a környezetet nagyon jó érzékkel festi le Fulvio, hiszen megelevenednek a piszkos utcák, a málladozó házak, az orrfacsaró bűz, és a kilátástalanságba belenyugodott lakosok is. Szóval ez meg megint tetszett.
A főszereplők, vagyis Cetta és Christmas nagyon öntörvényű, erős személyiségű emberek, akiket nem tudtam minden pillanatban kedvelni sajnos, és azt sem állítanám, hogy tövig rágtam a körmömet, miközben Ruth és Christmas próbált egymásra találni. De már megint itt a másik oldal is: volt, amikor meg nagyon szerettem őket.
Tele van káromkodással (a durvább fajtával) a sztori, ami engem nem zavart ugyan (kissé hiteltelen is lenne egy választékos szókinccsel kommunikáló maffiózó), de néha itt is túlzásokba esett a regény. Viszont vannak benne szép gondolatok is, találó metaforák, amik szerencsére nincsenek szájba rágva.
Összességében még mindig fogalmam sincs, hogy most hogy is vagyok én ezzel a könyvvel, ez szerintem csak hetekkel, hónapokkal később fog letisztulni bennem. Egyelőre még ez a kettősség érzés az uralkodó. Az mindenesetre biztos, hogy nem bántam meg, hogy elolvastam, merőben eltért a szokásos olvasmányaimtól.
A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak!
Ui.: A borító telitalálat!
