2012. július 13., péntek

Patricia Briggs: Megszólít a hold

 Már ezer éve megvan ez a regény, de valahogy sose volt hozzá igazán kedvem, mígnem tegnap este egyszer csak lett. Hogy miért éppen most, azt nem tudom, de az biztos, hogy most jókor talált meg.

 Mercy Thompson járó, vagyis képes prérifarkassá változni (ne röhögjetek!), ennek ellenére átlagos autószerelőként tengeti életét, míg egyszer csak egy fiatal srác bukkan fel a műhelyében, hogy munkát kérjen. Mercy felveszi Mac-et, bár érzi, hogy a fiú körül valami nem stimmel, és nem csak az, hogy nemrég változott vérfarkassá. Nem sokkal később megjelenik néhány gyanús alak, akik Macet akarják, Mercy ugyan megvédi, de arra nem számít, hogy ezek után teljesen kicsúszik a kezéből az irányítás. Később a lány a helyi vérfarkas falka alfáját, Adamet félholtan találja a házában, és mivel nem tud máshoz fordulni, elindul az Észak-Amerikai falkák vezetőjéhez, és egyben régi ismerőséhez...

Mikor megláttam a könyvben az ajánlást, miszerint "ezt a könyvet egyhelyben fogom végigolvasni", megint arra gondoltam, hogy amelyik regénynél ennyire túlzók az ajánlások, ott valamit kompenzálni akarnak, nyilván azt, hogy a regény nem jó. Nos, ezúttal nem hazudott az, aki azt az ajánlást írta! Tegnap este kezdtem a könyvet, és már jó pár órája be is fejeztem. Tényleg nem lehetett letenni.

Mercy úgy tud kemény csaj lenni, hogy közben nem vág fel ezzel minden második oldalon, és tudja, hogy mikor haladja meg valami az ő erejét. Emellé még a magához való esze is megvan. És nem hisztizik. Ezzel szerintem mindenkit meggyőztem arról, hogy mennyire kedvelhető hősnőről is van szó. Valahol olvastam, hogy a korai Anita Blake-hez hasonlítják, ez szerencsére egyáltalán nem igaz. Az első Anita Blake könyv feléig jutottam el anno, sok évvel ezelőtt, de addigra már annyira intenzíven szenvedtem, hogy nagy örömmel vágtam be a sarokba a könyvet, hogy többé sose lássam.

A férfi szereplők közül Sam, Mercy kamaszkori szerelme, és Adam, a falkavezér a legfontosabb. Az előbbi nekem nagyon nem szimpi, utóbbi viszont annál inkább, szeretem, amikor a főszereplők egyfolytában szópárbajokat vívnak egymással. (Csak azt nem értem, Mercy miért nem tegezi Adamet? Az angolban nincs különbség, úgyhogy ez csak a fordítás következménye lehet.)

 Az egyetlen dolog, amivel nem vagyok teljesen elégedett az a szerintem indokolatlanul túlbonyolított cselekmény (vagy csak én vagyok hülye, de a rengeteg elmélet közepén nem mindig értettem mindenkinek a motivációját). A végén persze kiderült, hogy nem is olyan bonyolult az egész, de mire odáig eljutottunk, néhányszor már égnek állt a hajam a sok spekulálás közepette.

Összességében ez egy kiemelkedő urban fantasy, ahol végre nem 16 évesek a szereplők, és nem is viselkednek úgy. Tényleg letehetetlen volt, hamarosan visszatérek Mercy Thompson világába, ebben biztos vagyok!

2 megjegyzés: