Irish Valleyben, az ír bevándorlók közösségében egy csapat gyerek megalakítja a Fiannát, a harcos lovagok szövetségét az ír mondavilágból. Egyedül Nolan, és a banda vezérének húga, Finn nem illik igazán a társaságba, és mikor felnőnek egy együtt töltött éjszaka után el is tűnnek a városból, mindketten a saját útjukat próbálva járni. Azonban 10 évvel később a Fianna egyik tagja meghal, így Nolan és Finn is visszatér Irish Valleybe...
Van ebben a regényben valami, ami rögtön az elején megfogott. Nem is a hangulata, bár kétségtelen, hogy az se semmi, hanem a két főszereplő, azt hiszem. Nem tipikus figurák, Nolan és Finn is gyorsan elérte, hogy érdekeljen a sorsuk, és ez az a pont, ahol egy csomó sztori elbukik. De bennük volt valami, amivel könnyen azonosulok, és ami botrányosan kevés hősben van meg mostanában: a szabadságvágy. Illúzió, tudom, de egy olyan illúzió, amit érdemes kergetni.
Ők persze kicsit félreértelmezték ezt az egészet, vagyis inkább azt hitték, hogy teljes szabadságra vágynak, és végletekben gondolkodtak. Kicsit el is merengtem azon, hogy milyen mértékben akarunk szabadok lenni? Mert teljesen szabad csak akkor lehetsz, ha nem kötődsz semmihez és senkihez, ez pedig valószínűleg legtöbbünk számára nem a boldogság receptje. De ha nincs annyi szabadságod, amennyire szükséged van az élethez, az ugyanolyan könnyen megfojthat.
Aztán az újbóli találkozás után hamarosan beindult a krimiszál, ami elég váratlanul ért volna, ha nem olvasok előtte értékeléseket a molyon. A nyomozós vonal is veszett jó, kellőképp bonyolult, még ha a nagy gonosz személyét nem is olyan nehéz kitalálni (mivel erre a szerepre csak egy igazán alkalmas jelentkező van). De a rejtély maga elég misztikus volt, és roppant jó ütemben adagolta az információkat az írónő. Persze azért akadt, amit előre kitaláltam, de nincs is annál jobb, mint amikor hajnalban összeesküvés elméleteket gyártasz, aztán rájössz, hogy igazad volt!
Az ír kultúra önmagában is vonz, Írország is rajta van az "el akarok jutni oda" listámon, így a fiannával, a mondákkal, és az ezekre felhúzott párhuzamokkal is csak erősítette a rajongásomat Tara Monti. Ráadásul ez olyan hangulati hátteret adott a történetnek, ami sokat hozzátett.
Összességében a kedvencem az első 100 oldal volt, a krimi akármennyire is jó, akkor is csak krimi marad. A szabadság téma jobban bejön, nem tudok mit tenni. De azért azt meg kell említenem, hogy ez hajnalig olvasós darab volt, fél háromkor fejeztem be. Ezt most azért mondom, mert ilyet csak kivételes esetekben teszek.:)
(Egy aprócska bajom van: miért nem lehetett az outsider szót lefordítani? Eszméletlenül zavaró volt, hogy meghagyták ezt az egy angol szót, ráadásul mindenféle ok nélkül. Remélem ezt a Könyvmolynál javították.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése