Tök véletlenül futottam bele ebbe a könyvbe a goodreads-en, a borítója meg persze rögtön megtetszett, úgyhogy olvastam is a fülszöveget. Ami nagyjából így hangzott (jó, lehet, hogy nem pont így, de ha én írtam volna, akkor így hangzott volna):
Juli a végzős évére készül, bár nála ez nem a tanulást, hanem a zongorázást jelenti. A lány nagy álma, hogy bejusson a NEC-re, az egyik legnevesebb amerikai zenei iskolába. Ehhez eddig idős zongoratanára segítségét vette igénybe, azonban amikor ő hirtelen megbetegszik, akkor az unokaöccsét, Isaac-et küldi maga helyett, aki a NEC-en végzett. Juli és Isaac eleinte nagyon nehezen találják a közös hangot, a lányt az anyja erőszakos viselkedése, a Isaac-et pedig a saját démonai kísértik, de a siker érdekében túl kell ezeken lépniük...
Zenével foglalkozó csaj, akinek családi problémái vannak, kicsit idősebb pasi, aki szintén zenész, és szintén vannak démonai, meg egy poros déli kisváros? Ide vele! De íziben!
Nagy elvárásokkal indultam neki az útnak, de hogy nem azt kaptam, amire számítottam, az biztos. Azt nem mondanám, hogy kifejezetten csalódtam, inkább csak valami teljesen váratlant kaptam.
Először is a hangulat minden volt, csak nem az az igazi déli kisvárosi idill, mint amit a fülszöveg esetlegesen sugallhat. Sőt, egyáltalán nem volt déli! Ha nem mondták volna el időnként, hogy délen játszódik, akkor nem hiszem, hogy bárki is rájött volna (na, jó, néha voltak benne olyan megszólítások, amik a déliséget voltak hivatottak erősíteni, de ezeknél igencsak kilógott a lóláb). Viszont meglehetősen depresszív volt, sokszor kilátástalanságot sugallt, és néha az őrültség határmezsgyéjén egyensúlyozott a narrátor. Ezek elegye valami egészen szokatlanba torkollott.
Juli (igen, a végén nincs e, pedig ha lett volna, akkor egy kicsit talán kevésbé idegesít a csaj) a hősnőnk, az ő szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. Nehéz dolgokon ment át, a mentális beteg anyja verte, vagy szavakkal, vagy fizikailag, az apja semmibe vette, a bátyja pedig, aki eddig az egyetlen szövetségese volt, elköltözött az egyetem miatt. És hát Juli érthető módon rosszul viselte ezeket a nehézségeket. Ugyan később kiderült, hogy neki is vannak kevésbé komoly mentális bajai, ez szerintem mégsem indokolta, hogy ennyire kegyetlen, számító, hisztérikus liba legyen! Olyanokat művelt, hogy tényleg nem értettem, hogyan tudta bárki is elviselni. Nem zártam őt a szívembe. Aztán a vége felé ráadásul még többször is hangsúlyozták, hogy mennyire éretten viselkedik.
Mi van? Annyira gyerekes volt szinte minden cselekedete, hogy 13 évesnél nem gondoltam volna idősebbnek (igazából 17).
És itt következik a következő probléma: a szerelmi szál. Illetve valami olyasmi. Én inkább beteges kapcsolatnak tartottam, ahol a résztvevők csak játszottak egymás érzéseivel, próbáltak egymásból érzelmi roncsot csinálni. Isaac alapjáraton nem lett volna rossz szereplő, de Juli közelében ő is megőrült. Alapvetően én szeretem a nagyobb korkülönbséges kapcsolatokat, de csak akkor ha a fiatalabb résztvevő az idősebb érettségi szintjén van. Ez itt teljesen hiányzott, mint már említettem (mivel Isaac ugye, a maga 27 évével azért nem viselkedik 13 évesként).
A zene iránti szeretet viszont nagyon jól átjött. Juli kevés pozitív tulajdonsága közé tartozott az elhivatottsága a zongorázás iránt, tényleg mindent feláldozott volna az álmáért. A történetszövés sem volt rossz, az egész Mardi Gras (ne is kérdezzétek! idióta déli hagyomány, melynek az a lényege, hogy a hülye városiak még hülyébbnek próbálnak látszani) baromságtól eltekintve. Igazából a szerelmi szál sem kiszámítható, ez egy másik pozitív csalódás, csak az volt a baj, hogy mire a szerelmi szál kimenetele kiderült, addigra engem már teljesen hidegen hagyott, hogy mi lesz Julival.
Összességében azért nem volt rossz könyv, egyszer el lehet olvasni, és ha valaki képes szemet hunyni a hülyeségek felett, akkor még élvezni is fogja. Azt nem mondom, hogy ajánlom, de azt se, hogy eszébe ne jusson bárkinek is megközelíteni ezt a regényt.
Nyelvezet: 3/5 Nem nehéz, a YA keretein belül mozog a szókincse.
